Bármilyen munka a feladatok részletes ismerete nélkül átláthatatlan. Különösen jellemző ez a börtönökben. A fogvatartottak a szabályok ellentmondásosságát egyszerűen ki tudják használni a személyzet ellen. Ezt nevezik a börtönben úgy, hogy a "rab beviszi az erdőbe az őrt".
A kockázatfelmérés
A fogvatartott börtönbeli viselkedésének bejóslása és irányítása a büntetés-végrehajtás kiemelt feladata. A professzionális menedzsmenthez egyes feltételek nélkülözhetetlenek, más körülmények pedig igencsak nehezítik azt: itt egyedül és kizárólag a börtönök túlnépesedésére utalunk, mint a legégetőbb problémára.
Látni fogjuk, hogy egyes kockázati tényezők bejósló erejűek: ezeket a megfelelő szemléletből és a szociális közeg sajátos jellege, és a nevelési és középvezetői munkavégzés megoldhatja – nem megfeledkezve a dinamikus biztonság elvéről -; míg vannak olyan tényezők is, amelyek alapján nem lehet következtetni arra, hogy a fogvatartott mennyire lesz együttműködő: ezek erélyesebben biztonsági jellegű kérdések a börtön egészét szemlélve.
A börtönbeli fogvatartotti klasszifikáció pszichológiai szempontú alapelemei
1. Tudományos kutatás
Kutatások alapján olyan faktorokat lehet megállapítani, amelyek egyrészről bejósolják a fogvatartott együttműködési hajlandóságát, másrészről pedig éppen ellenkezőleg: olyan faktorokat is ki lehet mutatni, amelyek nem befolyásolják az együttműködést.
2. Központosított klasszifikáció
Hazánkban ez a törekvés a nyolcvanas évek közepére nyúlik vissza. Több-kevesebb érvénnyel működik. Nyugat-Európában elvi szinten sok helyen hatékonyan alkalmazzák, azonban a nyugati gyakorlat sem tér el teljes mértékben a hazaitól. A központosítás elve csupán szakmaipolitikai érvényt szerezhet magának (pl. a BVOP Fogvatartási Ügyek Főosztálya, a PHARE program twinning prorgramja, vagy a MATRA program egyes részei), központi módszertani klasszifikáló egység létrehozása logisztikai szempontból nem hatékony.
3. Monitoring
A klasszfikációs rendszer folyamatos felülvizsgálata elengedhetetlen a korrekt szakmapolitika kialakításához, és ennek a szakmapolitikának a szociálpolitikához kell igazodnia (pl. reintegrációs célok vagy ártalomcsökkentés).
4. Döntés-előkészítés, döntés, elemzés
A döntés jelenségét a szociálpszichológia kutatja, hangsúlya szervezetlélektani szempontból sem elhanyagolható. De a klasszifikáció és a kockázatfelmérés szempontjából a fogvatartottak menedzselésére helyeződik a hangsúly.
5. Reklasszifikáció
Nem csak monirotoring-elvből következik, hogy nem csak az egész mechanizmust kell felülvizsgálni, hanem a kockázatfelmérést egyéni szinten is, évente felül kell vizsgálni. A proresszív rendszer megköveteli a visszajelzést, és a fogvatartott törekvéseire programszervezés szempontjából is reagálni kell.
6. Személyzet
Végül és nem utolsó sorban a személyzet komfortérzése, stressz-érintettsége messzemenően optimalizálható a klasszifikáció által. Axiomatikus elv, hogy a fogvatartott a börtönben ügyfél, kliens, akikkel az állományunk közvetlenül vagy közvetett szinten mindenképpen kapcsolatba kerül. A klasszifikáció segítségével a szakmai feladatok a törvényi rendelkezéseken túl (de azoknak nem ellentmondóan) differenciálhatók. Jobban definiált célcsoport körülhatárolt feladatrendszert eredményez. Ha a feladatok egyértelműek, csökken az állomány stressz-érintettsége, ami hosszú távon alacsonyabb kiégési mutatóhoz, betegállomány-hányadhoz és fluktuációhoz vezet. Ezeket a mutatókat nemzetközi szervek (WHO, EMCDDA, CPT) rendszeresen monitorozzák, sőt a humánpolitika és a szakmai felügyelet is ilyen koncepciókkal rendelkezik. Az ügyészség a kérdést jogi szempontból vizsgálja.
A risk assessment
Kockázati felmérést jelent, és a büntetés-végrehajtást is sok szempontból érinti: informatika, adatvédelem, személyiségi jogok, gazdasági helyzet stb. Témánk szempontjából itt elsősorban a bűnözői magatartás alakításának szempontjából vizsgálódunk. Az ilyen értelmű kockázati felmérés a munkánk során kiemelten fontos:
A fogvatartott börtönbeli viselkedésének bejóslása és irányítása a büntetés-végrehajtás kiemelt feladata. A professzionális menedzsmenthez egyes feltételek nélkülözhetetlenek, más körülmények pedig igencsak nehezítik azt: itt egyedül és kizárólag a börtönök túlnépesedésére utalunk, mint a legégetőbb problémára.
Látni fogjuk, hogy egyes kockázati tényezők bejósló erejűek: ezeket a megfelelő szemléletből és a szociális közeg sajátos jellege, és a nevelési és középvezetői munkavégzés megoldhatja – nem megfeledkezve a dinamikus biztonság elvéről -; míg vannak olyan tényezők is, amelyek alapján nem lehet következtetni arra, hogy a fogvatartott mennyire lesz együttműködő: ezek erélyesebben biztonsági jellegű kérdések a börtön egészét szemlélve.
A börtönbeli fogvatartotti klasszifikáció pszichológiai szempontú alapelemei
1. Tudományos kutatás
Kutatások alapján olyan faktorokat lehet megállapítani, amelyek egyrészről bejósolják a fogvatartott együttműködési hajlandóságát, másrészről pedig éppen ellenkezőleg: olyan faktorokat is ki lehet mutatni, amelyek nem befolyásolják az együttműködést.
2. Központosított klasszifikáció
Hazánkban ez a törekvés a nyolcvanas évek közepére nyúlik vissza. Több-kevesebb érvénnyel működik. Nyugat-Európában elvi szinten sok helyen hatékonyan alkalmazzák, azonban a nyugati gyakorlat sem tér el teljes mértékben a hazaitól. A központosítás elve csupán szakmaipolitikai érvényt szerezhet magának (pl. a BVOP Fogvatartási Ügyek Főosztálya, a PHARE program twinning prorgramja, vagy a MATRA program egyes részei), központi módszertani klasszifikáló egység létrehozása logisztikai szempontból nem hatékony.
3. Monitoring
A klasszfikációs rendszer folyamatos felülvizsgálata elengedhetetlen a korrekt szakmapolitika kialakításához, és ennek a szakmapolitikának a szociálpolitikához kell igazodnia (pl. reintegrációs célok vagy ártalomcsökkentés).
4. Döntés-előkészítés, döntés, elemzés
A döntés jelenségét a szociálpszichológia kutatja, hangsúlya szervezetlélektani szempontból sem elhanyagolható. De a klasszifikáció és a kockázatfelmérés szempontjából a fogvatartottak menedzselésére helyeződik a hangsúly.
5. Reklasszifikáció
Nem csak monirotoring-elvből következik, hogy nem csak az egész mechanizmust kell felülvizsgálni, hanem a kockázatfelmérést egyéni szinten is, évente felül kell vizsgálni. A proresszív rendszer megköveteli a visszajelzést, és a fogvatartott törekvéseire programszervezés szempontjából is reagálni kell.
6. Személyzet
Végül és nem utolsó sorban a személyzet komfortérzése, stressz-érintettsége messzemenően optimalizálható a klasszifikáció által. Axiomatikus elv, hogy a fogvatartott a börtönben ügyfél, kliens, akikkel az állományunk közvetlenül vagy közvetett szinten mindenképpen kapcsolatba kerül. A klasszifikáció segítségével a szakmai feladatok a törvényi rendelkezéseken túl (de azoknak nem ellentmondóan) differenciálhatók. Jobban definiált célcsoport körülhatárolt feladatrendszert eredményez. Ha a feladatok egyértelműek, csökken az állomány stressz-érintettsége, ami hosszú távon alacsonyabb kiégési mutatóhoz, betegállomány-hányadhoz és fluktuációhoz vezet. Ezeket a mutatókat nemzetközi szervek (WHO, EMCDDA, CPT) rendszeresen monitorozzák, sőt a humánpolitika és a szakmai felügyelet is ilyen koncepciókkal rendelkezik. Az ügyészség a kérdést jogi szempontból vizsgálja.
A risk assessment
Kockázati felmérést jelent, és a büntetés-végrehajtást is sok szempontból érinti: informatika, adatvédelem, személyiségi jogok, gazdasági helyzet stb. Témánk szempontjából itt elsősorban a bűnözői magatartás alakításának szempontjából vizsgálódunk. Az ilyen értelmű kockázati felmérés a munkánk során kiemelten fontos:
- feltételes szabadságra bocsátás: annak a kockázatát mérjük fel, hogy a fogvatartott a szabadulás után továbbra is antiszociális marad
- munkába állítás, befogadás: hogyan fog viselkedni a fogvatartott, milyen programokat biztosíthatunk a számára
- őrzés-biztonsági csoportba sorolás: milyen szabályokat kell alkalmazni a fogvatartott őrzésére (erre egyedi és megtartandó módon Magyarországon a nevelők tesznek javaslatot.)
- naiv kockázatfelmérés: zárkába helyezés, átszállítási kérelem véleményezése
Számos bejáratott rendszer van működésben az Egyesült Államokban: COMPASS, STATIC 99, RAZOR, AIMS stb.: ezen rendszerek hatékonysága sajnos relatív, és magyar körülményekhez semmilyen szempontból nem hasonlítható.
Mégis milyen kockázat felmérési faktorok és módszerek lehetnek?
- externális kockázati felmérés: annak megállapítása, hogy a fogvatartott melyik bv. intézetbe kerüljön
- internális kockázati felmérés: melyik körletre kerüljön a fogvatartott és milyen fogvatartotti programban vehet, vagy vegyen részt: munkáltatás, képzés, szakkörök, egészséügyi kérdések stb.
Hazánkban a belső klasszifikáció jól működik, a külsőt a szakmapolitika irányítja. Nyugaton a helyzet fordított. Mind a kettőnek meg van a hátránya és az előnye.
A nyugaton alkalmazott kérdőíves módszerek legegyszerűbben összefoglalható hátránya az, hogy ezek a rendszerek rigidek, és képtelen követni a fogvatartotti populáció összetételében adódó változókat.
A hazánkban működő befogadási és foglalkoztatási bizottságok a team-elvnek megfelelően rugalmasak, de nem lehet őket sztenderdizálni, ebből adódik, hogy egyes intézetek között nagy különbségek vannak.
Törvényi klasszifikáció hazánkban a bíróság ítéletében meghatározott fegyház, börtön vagy fogház fokozat, illetve a szintén bírói döntésen alapuló enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása.
A nemzetközi szakirodalom általában a következő sztenderd kifejezéseket használja:
- minimum rezsim: ennek az elvárásnak a kecskeméti vagy a baracskai intézet felelne meg,
- közepes (medium) rezsim: Állampuszta, Pálhalma, Nagyfa
- zárt (close vagy closed): Budapesti Fegyház és Börtön, Szeged stb.
- maximum rezsim: Sátoraljaújhely, Sopronkőhida
A reklasszifikáció fázisai
1. Befogadási és foglalkoztatási bizottság: Itt nagyon fontos körülmény, hogy a visszaesés foka nem egyezik „börtönkarrierrel”, törvényileg ugyanis egyes ítéletek elévülnek, így a visszaesés foka kevésbé prediktív
2. Felkészítő részlegek: itt van lehetőség a fogvatartotti alrendszer többletinformációk rovatának feltöltésére
3. Ítélet alatt:
a., jutalom-fenyítés arány: ez az együttműködés nyilvánvalónak tűnő faktora, azonban egyes fogvatartottak manipulatív késztetéséről nem szabad megfelejtkezni,
b., kérelmek száma: ez mutathatja meg, hogy a fogvatartott mennyi igényt támaszt a szervezet felé, mik az elvárásai, és nagyon fontos együttműködési faktornak tekinthető, itt elég csak a büntetés-félbeszakítási kérelmekre utalni: itt elsősorban a megalapozottságot vizsgáljuk. Ha egy kérelem nem megalapozott, okkal feltételezhető, hogy a fogvatartott valamilyen úton el akarja hagyni az intézetet, de ilyen az átszállítási kérelem is.
c., panaszok száma: sajnos nem nagyon különül el a kérelmektől, pedig jelentős faktor lehet, a fogvatartot igazságérzetét és önbecsülését mutathatja meg.
d., részvétel a fogvatartotti programokban: mennyire aktív a fogvatartott.
e., munka: mennyire fontos a fogvatartottnak a családja, milyen kapcsolatokat ápol a külvilággal. Nagyon fontos tényező, mert a nem dolgozó fogvatartottak passzívabbak, és egyes esetek joggal feltételezhető, hogy a külvilági kapcsolatrendszerük segíti őket az informális struktúra fenntartásában, vagy a benti agresszív tendenciák segítségével szerzi meg magának a javakat. Amennyiben a fogvatartott pszichés, szociáis vagy egészségügyi okokból nem dolgozik: éppen fordított a helyzet: kiszolgáltatott a börtönben, fenyegetett, és éppen egy körleten van a „kemény maggal”.
Van Voorhis 1994-ben az amerikai felnőtt férfi fogvatartottak klasszifikációját vizsgálta pszichológiai szempontból: arra a megállapításra jutott, hogy az egyes államokban működő AIMS nevű program nem hatékony.
James Austin 2003-as kutatási ezekkel az eredményekkel zárultak. A következőkben Austin kutatási eredményeit foglaljuk össze.
Austin egyik legfontosabb megállapítása, hogy a legtöbb fogvatartott soha nem lesz diszruptív, vagy nehezen kezelhető. Ez ismét a fogvatartotti programok fontosságára tereli a figyelmünket, bár némileg ellentmond a korábban tárgyalt Penn Pete elvekkel (egy anonim - vagy nick name – fogvatartott összeállította börtönszabályokat, és az egyik következtetése szerint a fogvatartotti programokon keresztül a személyzet jóhiszeműsége manipulálható – ezt a tanulságot tegyük el magunknak…).
Austin szerint a diszruptív cselekmények ritkák: ilyenek:
- emberölés a bv. intézetben
- fogolyszökés
- súlyos testi sértés
- fogolyzendülés.
Egyéb események:
- támadás
- öngyilkossági kísérlet
- fegyver tartása
- kábítószer tartása
összességében már a fogvatartottak 8%-ánál előfordul, és komoly biztonsági tényezőt jelent.
Prediktív faktorok
- életkor: az idősebb rabok nem vonódnak be a rendkívüli eseményekbe
- nem: a fogvatartott nők kevésbé agresszívek
- erőszak-történet: az a fogvatartott, aki korábban valamilyen erőszakos cselekedetet hajtott végre, a továbbiakban is folytatni fogja
- mentális állapot: a mentálisan valamilyen szempontból érintett fogyatartottak hajlamosabbak a rendkívüli eseményekben való részvételre
- gengesedés: szintén hajlamosító tényező: Magyarországon is létezik: az átszállító zárkák (csurmák) ilyen téren veszélyes helynek számítanak
- nem hajlandó programokban részt venni: tehát az informális struktúra építésével foglalkozik
- jelenlegi (egy évre visszamenő) fegyelmi helyzet
Nem prediktív faktorok
- visszaesés foka: más adat szerepel a nyilvántartásban, mint, ami a valós helyzet
- kábítószer és alkohol használat: ezek olyan jellegű szociális jelenségek, amelyek csak részben függenek össze a bűnözéssel
- szökés: egyrészt: ha a fogvatartott eddig nem szökött, az nem jelenti azt, hogy nem fog; másrészt, ha eddig már megkísérelte, tudatában van annak, hogy fokozott figyelemmel kísérjük; harmadrészt: az ellenpéldák szemet szúrnak
- az ítélet hossza: a hosszú ítélettel rendelkező rabok ritkán követnek el rendkívüli eseményt
- a bűncselekmény jellege: az előző megállapítás vonatkozik általában az emberölést vagy a szexuális jellegű bűncselekményt elkövetett fogvatartottakra is
- hátralévő idő: a szabadulás közeledtével a fogvatartottak inkább normakövetővé válnak, míg, ha még jelentős időt kell eltölteniük az intézetben, nem akarják megkeseríteni a saját sorsukat. Az előidézett rendkívüli esemény mindig fokozott figyelmet indukál a többi fogvatartott irányába is, ezért a fogvatartott társak részéről is fenyegetést érezhet az a fogvatartott, aki „sikertelen” eseményt idéz elő.
Link:
Mark D. Cunningham, Jon R. Sorensen és Thomas J. Reidy kutatása
Austin egyik legfontosabb megállapítása, hogy a legtöbb fogvatartott soha nem lesz diszruptív, vagy nehezen kezelhető. Ez ismét a fogvatartotti programok fontosságára tereli a figyelmünket, bár némileg ellentmond a korábban tárgyalt Penn Pete elvekkel (egy anonim - vagy nick name – fogvatartott összeállította börtönszabályokat, és az egyik következtetése szerint a fogvatartotti programokon keresztül a személyzet jóhiszeműsége manipulálható – ezt a tanulságot tegyük el magunknak…).
Austin szerint a diszruptív cselekmények ritkák: ilyenek:
- emberölés a bv. intézetben
- fogolyszökés
- súlyos testi sértés
- fogolyzendülés.
Egyéb események:
- támadás
- öngyilkossági kísérlet
- fegyver tartása
- kábítószer tartása
összességében már a fogvatartottak 8%-ánál előfordul, és komoly biztonsági tényezőt jelent.
Prediktív faktorok
- életkor: az idősebb rabok nem vonódnak be a rendkívüli eseményekbe
- nem: a fogvatartott nők kevésbé agresszívek
- erőszak-történet: az a fogvatartott, aki korábban valamilyen erőszakos cselekedetet hajtott végre, a továbbiakban is folytatni fogja
- mentális állapot: a mentálisan valamilyen szempontból érintett fogyatartottak hajlamosabbak a rendkívüli eseményekben való részvételre
- gengesedés: szintén hajlamosító tényező: Magyarországon is létezik: az átszállító zárkák (csurmák) ilyen téren veszélyes helynek számítanak
- nem hajlandó programokban részt venni: tehát az informális struktúra építésével foglalkozik
- jelenlegi (egy évre visszamenő) fegyelmi helyzet
Nem prediktív faktorok
- visszaesés foka: más adat szerepel a nyilvántartásban, mint, ami a valós helyzet
- kábítószer és alkohol használat: ezek olyan jellegű szociális jelenségek, amelyek csak részben függenek össze a bűnözéssel
- szökés: egyrészt: ha a fogvatartott eddig nem szökött, az nem jelenti azt, hogy nem fog; másrészt, ha eddig már megkísérelte, tudatában van annak, hogy fokozott figyelemmel kísérjük; harmadrészt: az ellenpéldák szemet szúrnak
- az ítélet hossza: a hosszú ítélettel rendelkező rabok ritkán követnek el rendkívüli eseményt
- a bűncselekmény jellege: az előző megállapítás vonatkozik általában az emberölést vagy a szexuális jellegű bűncselekményt elkövetett fogvatartottakra is
- hátralévő idő: a szabadulás közeledtével a fogvatartottak inkább normakövetővé válnak, míg, ha még jelentős időt kell eltölteniük az intézetben, nem akarják megkeseríteni a saját sorsukat. Az előidézett rendkívüli esemény mindig fokozott figyelmet indukál a többi fogvatartott irányába is, ezért a fogvatartott társak részéről is fenyegetést érezhet az a fogvatartott, aki „sikertelen” eseményt idéz elő.
Link:
Mark D. Cunningham, Jon R. Sorensen és Thomas J. Reidy kutatása
